Falunk díszpolgára

Ellátogattam egy nógrádi kis faluba, Nemtibe, ahol ráleltem a vidék egyik legidősebb emberére. Pifkó Rudolfné, Irénke néni idén töltötte 93. életévét, beszélgetésünk során valódi emberi sorsokról, a hosszú élet titkáról mesélt.

 Írta: N. Bartanusz Andrea -2018-07-07.

Az igaz történeteket hallgatva azonosulni tudtam a fiatal, dolgos Irénkével, beleéltem magam az általa megélt pillanatokba. Találkozásunkkor arra kértem mondja el mi az ő titka, hogyan élt és él, minek köszönheti, hogy elérte ezt a szép életkort.

- Szüleim harmadik gyermekeként 1925.05.05-én láttam meg a napvilágot. Rövid ideig éltem a szülői házban, egész kislányként vett magához nagymamám, aki bába volt és rengeteget dolgozott. Sokszor kellett magamra hagynia, ezért nagynéném szárnyai alá kerültem, akinek nem volt gyermeke, engem sajátjaként szeretett.Aztán tovább mesélt az életéről. Beszélt a fiatalkoráról, amikor summás lett, majd az első szerelemről.

-13 éves koromban hat hónapra leszerződtek Hatvanba mezőgazdasági munkára summásnak. A báró földjein répát egyeltünk, aki reggelente kilovagolt a birtokára. Történt aztán egyszer, hogy kísérője, a lovász odajött hozzám, megfogta a kezem és azt mondta: "Kicsim! Már régen figyellek téged. Te vagy a legszebb. Elviszlek a szüleimhez!" Gyorsan írtam nagymamámnak, majd rövid időn belül haza is utaztam. 1944-ben elkezdődött a háború. Ha akkor több eszem van...de hát milyen egy 13 éves?

A nagy báróknak el kellett menni, sokan külföldre menekültek. Ő 15 évesen újra beállt dolgozni, ahol Mika bácsitól megtudta, egykori plátói szerelme azt üzente, amíg él nem felejti el. Már hiába kereste, soha többet nem találkoztak. Férjhez ment, gyermeke született. Elmondta azt is, hogyan nevelte fel szeretett fiát. Büszkén, ragyogó tekintettel mesélt a Budapesten töltött időszakról, a tanítói állásáról és arról, hogy a férje rendőrként szolgálta hazáját.

- Megint elmentem summásnak, ott ismerkedtem meg életem párjával, 1942 decemberében megesküdtünk, 2 évre rá megszületett a fiam. Mikor elkezdődött a háború elmentem a nővéremhez Mátraszelére. Egy bányába bújtunk meg, ahol nagyon megfáztam és egy álló hónapig voltam kórházban. Évekig nem tudtam dolgozni. Gyenge voltam. Jóságos férjem 1951-ben a bányászatot otthagyva elment a 8. ker. kapitányágra rendőrnek. Én elvégeztem egy pedagógusi iskolát és az ipari szakiskolában tanárként dolgoztam Budapesten. Boldog voltam. Azt hittem az életem révbe ért, amikor az uram infarktust kapott. Leszerelték, haza jöttünk és építkezésbe kezdtünk.Irénke néni sose bánta, ha dolgozni kellett, minden munkát szívesen elvégzett. Dolgozott a József Attila Művelődési Központban, a Salgó Hotelban szakácsként, de segített a családi házuk építésénél is. Egész életében dolgos volt, nagyon szeretett varrni, subricát készíteni, pokrócot szőni, fonni és főzni is. Saját kertjükben mindent megtermeltek maguknak. Nagy veszteséget jelentettek nekik szeretett fiuk elvesztése, aki egy betegség szövődményébe halt bele fiatalon. Ezen a kegyetlen, nehéz időszakon is Istenbe vetett bizodalma vezette át.- A férjem egy gázpalack cserénél összeesett, kórházba került, szólni sem tudott többet hozzám. A vizsgálatok agyvérzést mutattak ki nála. Két hónap után 34 évnyi házasságot feladva mennybe ment. Itt maradtam egyedül. Se fiam, se férjem. A hit újra segített. Hittem abban, hogy az élet többről szól, hogy mindannyian lelkek vagyunk, és egyszer még találkozunk szeretteimmel. Soha nem adtam fel. Nem csüggedtem. Elkezdtem a faluban palóc napot szervezni, bemutatva hagyományainkat. Múzeumot rendeztem be nagyanyám holmijából, amit a mai napig bárki megtekinthet. Népdalokat tanítottam a fiataloknak, és hat alkalommal csináltam palóc lagzit. Hát kell ennél több? De mi is volt a kérdés? Mi a hosszú élet titka? A kitartás és Jó Isten szeretete.Aztán ahogy telt-múlt az idő, előkerültek a megsárgult fotók, amelyről kedvesen mosolyogtak vissza szerettei. "Ő volt a nagymamám, és ő a férjem." mondta lelkesen. "Ő pedig az én drága jó fiam" hallottam elcsukló hangon. Aztán vett egy nagy levegőt és már hozta is a kitüntetéseket. Szép számban volt köztük díszpolgári cím és Nógrádikum díj is.

- Tudod lelkem, fontos, hogy legyen mindig célod, amiért érdemes élned, egy hobbid, amiben örömödet leled. Ez visz előre, boldoggá tesz. Dolgozni kell sokat, fizikai munkát is, ami frissen tartja a testet. Énekelni, imádkozni, szavalni, ami éppen tartja az elmét.

Ahogy mesélt, hamar kiderült, hogy Irénke nénit rengetegen szeretik. Talán ez és erős hite, amely segített túlélni a nehéz napokat? Vagy a nagymamától kapott hasznos tanácsok, az élethez való pozitív hozzáállása a titok? Vagy az, hogy egész kis korától szeretett dolgozni, hogy a kertjében megtermelt ételeket fogyasztotta? Netán az, hogy mindig adott és segített, ha tudott? Akár ezek együttvéve vezettek az egészséges hosszú élethez?

N. Bartanusz Andrea