A mi kis orvosunk

                                                                   Hivatása a gyógyítás

Forrás: Veres Edina 2019. 03. 25.

Dr. Pilmayer Nándor immár ötvenhárom éve praktizál körzeti orvosként Dorogházán és Nemtiben. A gyógyító több mint fél évszázada végzett áldozatos munkáját a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el nemzeti ünnepünk, március 15.  

- Mindig is az orvosi pályára készült?

- Dehogy! Nem isteni szikraként jött az ötlet, hiszen ifjúkoromban sokáig nem volt határozott elképzelésem arról, hogy mivel is szeretnék  foglalkozni. Ám mindig is szerettem a növényeket, az állatokat és úgy egyáltalán: a biológiát. Édesanyám pedig gyakran betegeskedett, így sokszor segítettem az ápolásában. Aztán az évek során végül megérett bennem a döntés: nem lehetek más, csakis orvos... És lám, tényleg úgy lett!

- Ön Budapesten született. Mi vezette Nógrád megyébe?

- Ez egy érdekes kérdés és nagyon messzire visz! Mindig is szerettem a Balatont. Fura, de lényegében ennek köszönhetem, hogy erre a vidékre sodort az élet. Harmadéves orvostanhallgatóként év végén döntenem kellett, hol szeretném tölteni az egy hónapos szakmai gyakorlatomat. Én a keszthelyi kórházat jelöltem be a jelentkezési lapon, de valami okból, talán adminisztrációs hiba miatt a salgótarjáni gyógy intézménybe küldtek. Végül nem bántam meg e váratlan sorsfordulatot. Éppen akkor épült a megyei kórház gyermekosztálya, ami akkor a legmodernebbek közé tartozott. Aztán, miután elvégeztem az egyetemet két budapesti intézmény mellett harmadikként egy vidéki kórházat - a salgótarjánit - jelöltem meg, és az élet úgy hozta, hogy ott kezdhettem el praktizálni.

- Hogyan lett a gyerekosztályból háziorvosi körzet?

- Egy évig voltam a gyermekosztályon. Abban az időben éppen nem volt a Dorogházát és Nemtit felölelő körzetben állandó orvos, így kijelöltek ide helyettesíteni. Összesen három hónapot töltöttem itt, majd végül a gyerekgyógyász főorvos állított választás elé: döntsem el, hogy gyermek- vagy háziorvos szeretnék-e lenni? Így döntöttem. A család is ide kötött, hiszen a feleségem Dorogházán született.

- Ha jól tudom, ön nem csak háziorvosként tevékenykedett a praxisa során.

- Így van! Dorogháza falu határában volt egy, a településhez tartozó terület, ahol a ménkesi szénbánya üzemelt. Mivel akkor a körzetnek még az volt a hivatalos neve, hogy "bányaüzemi körzeti orvos", így a bánya és a benne dolgozó bányászok is hozzám tartoztak. Egyszer, valamikor a hetvenes évek elején megjelent az Egészségügyi Közlönyben, hogy bányaorvosokat keresnek francia nyelvtudással Algériába. Úgy gondoltam, kipróbálom magam és jelentkezem.

- Sikerrel járt?

- Igen, de még mennyire! Nyelvvizsgával rendelkeztem franciából, bányaorvos voltam, így három évet tölthettem ott, egészen pontosan 1975-től 1979-ig.

- Akkor három évig nem önhöz tartozott ez a praxis? 

- Ez egy kiküldetés volt, ami azzal járt, hogy a munkaviszonyom a távollétem ellenére megmaradt. Mivel ez egy határozott idejű szerződés volt, így három év és három hónap letelte után a szerződésem szerint ide kellett visszatérnem. Így szinte mindent ott folytathattam, ahol abbahagytam.

- Algériában milyen feladatai voltak?

- Lényegében ugyanazok, mint itt, csak ott egy kórházban végeztem a hivatásomat. Az osztályt, ahová kerültem egyszerűen orvostudományi osztálynak hívták, amelynek csupán egy női és egy férfirészlege volt. Az én munkahelyem az utóbbi lett. Ötvenhét ágy volt a teremben, rajtuk mindenféle beteggel. Volt, akinek szemészeti vagy fül-orr-gégészeti panaszai voltak, de akadt olyan is, aki súlyos fertőző betegség miatt került az intézménybe.

- Mi bizonyult a legmaradandóbb élménynek? 

- Az Atlasz-hegység, ahol a kórház volt. Gyerekkorom óta nagyon szeretem a növényeket, és a hegyvonulatok tele voltak szebbnél szebb virágokkal. Ilyeneket azelőtt még soha nem láttam.

 Gondolt már arra, hogy visszatér Algériába?

- Nem, ez meg sem fordult a fejemben. Annyira megszerettem ezt a vidéket, hogy úgy érzem, ez az otthonom. Dorogháza szinte olyan, mintha a szülőfalum lenne, hiszen többet éltem itt, mint az igazi szülőföldemen, Budapesten.

- Ön nem csak gyógyítóként kapott szerepet Nemti életében.

- Való igaz, 1996 és 2004 között a település társadalmi megbízatású polgármestere voltam. Megvallom őszintén, nem kifejezetten élveztem. Természetesen akkor is dolgoztam körzeti orvosként, és a kettő együtt elég megterhelő volt. Talán emiatt nem túl szépek az emlékek, hiszen azt már akkor is tudtam, hogy az orvoslást semmiért sem hagynám abba.

- Nemti község díszpolgári címét a közelmúltban kapta meg, most pedig állami kitüntetéssel ismerték el a munkásságát.

- Az a megtiszteltetés ért, hogy március 15-én a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát vehettem át dr. Rétvári Bence államtitkártól a Pesti Vigadóban. Nagyon jó érzés, hogy elismerik a munkámat, amit eddig is jó szívvel és nagy kedvvel csináltam. Egy ilyen rangos kitüntetés tovább motivál arra, hogy még nagyobb kedvvel végezzem a hivatásom.

- Jövőbeni tervei?

- A legnagyobb tervem az, hogy legalább addig dolgozzak, amíg mind a két unokám elvégzi az egyetemet.

- Ők is orvosi álmokat dédelgetnek?

- Hát, azt még nem tudjuk, mivel az egyik még csak most adja be a jelentkezését, a kisebbik pedig még csak nyolcadikos. Ebből is látszik, hogy a terveim hosszú távúak!

- Zárásként, kérem, árulja el: mi tartja több mint fél évszázada az orvosi pályán?

- Mindennap találkozom valami érdekességgel a betegeim révén, ettől is találom olyan változatosnak, színesnek a hivatásom. Biztos vannak, akiknek unalmasnak tűnhet, de nekem még ötvenhárom év elteltével sem az. Néha egy-egy eset annyi izgalmat rejt magában, hogy az felér egy regénnyel.

Visszatekintő nyolcvan évre
Dr. Pilmayer Nándor 1939. november 5-én született, Budapesten. 1946-ban kezdte tanulmányaimat Balatonszárszón. Az elemi iskolának szinte minden osztályát más-más intézményben végezte, majd a Budapesti Piarista Gimnázium növendéke lett 1954 és 1958 között. Az érettségi után jelentkezett a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karára, ahol 1964-ben szerzett diplomát, summa cum laude. 1964 és 1965 között a salgótarjáni kórház gyermekosztályának doktora volt, majd 1965-ben helyettesítő orvosként praktizált a nemti és dorogházai körzetben. 1966 óta a települések kinevezett körzeti orvosa. Hivatása mellett 1996 és 2004 között Nemti társadalmi megbízatású polgármestereként is munkálkodott. 2018. szep­tember 29-én Nemti díszpolgári címével, majd 2019. március 15-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával ismerték el áldozatos munkáját.